Jó volna,ha szárnyam lenne.Jó volna,ha repülhetnék vele ,ezer és száz felé.A szárnyaim elvinnének soha nem látott helyekre,soha nem látott emberek közé.Leülnék a házuk tetejére és meglesném,mindennapjaikat.Éjjel az álmukba is belesnék,és ha rosszat álmodnának,kezem a homlokukra símítanám vígasztalóan,és álmuk ismét békés lenne.Azután,ismet felreppennék,és a nappal szembe szállnék.A nap meleg sugarában fürdetném hófehér szárnyamat,és csodálnám fehér csillogását.Elszállnék a hófödte hegycsúcsok felé és a ritka levegőt könnyedén használnám,aztán megrebbentenén a szárnyaimat és útra kelnék.Utam most az űr felé vezet.Nem zavar a levegő hiánya, angyaltüdőmnek nincs szügsége rá.Most már nem kell használnom a szárnyamat,akaratom hajt előre,egy másik világ felé.Íme itt a Mars,halványvörös fényben izzik,és vöröses szelek táncolnak a felszínén.Elhagyom.Jupitert és a többi jön utána,és én mind elhagyom,mert messzebbre vágyom.Ki,a szikrázó csillagok közé.Utam során mellém szegődik egy pegazus.Csodálkozom,mert sohasem hittem volna,hogy beszélni tud.Társalgunk,és ő elmondja,hogy merre járt és kit ismert meg.Aztán egy szivárványszinben csillogó bolygó felé vette az útját,és óvva intett,az űr csalóka szépségétől.Mosolyogva intettem felé,hogy bízhat bennem,vigyázni fogok.Pörögve,lebegve szálltam az űr újabb régiói felé és visszakacagtam a vidáman fénylő csillagok felé...................De,sajnos nincsen szárnyam.Ám képzeletben, már elrpültem mindenfelé,és bárhová.Millió helyen jártam és rengeteg lényt ismertem meg.Ebben az általam oly kedvelt írók voltak a segítségemre.