 lovasok gúnyosan mosolyogva fordultak vissza,és ügetésre ösztönözték a lovaikat.-Gyere utánunk,ha majd eltudtad indítani azt a kutyaméretű lovat!---A fiú összeszorította a fogát,és megsimogatta kicsúfolt apró termetű,ám annál szívósabb lovát.-Hadd csúfolódjanak.-súgta a lovának.-Ők nem tuják milyen különleges vagy.-Utána nézett a gázlón átcaplató társainak,majd súgott valamit kicsiny lovának a fülébe.Újra megsímogatta,és rázott egyet a kantáron.Az aprócska ló elindult,mégpedig vágtában,hogy utolérje a többi lovat.Mikor beérte a lovasokat,azok hátra fordultak,és arcukra fagyott a csúfondáros mosoly.A kistermetű lovacska,ott állt fujtatva,kissé kimerülten a víz tetején.A többi ló még mindig a gázló vizében állt,a bokájukig a vízbe merülve,ez a csöpp lovacska pedig,a víz szinén......A csavargó fázósan kuporodott össze.Már bánta,hogy nem jutott el idejében a menedékszállásra.A hideg a csontjaiba mart,és érezte,ahogy a lábujjai egyre érzéketlenebbé válnak.Muszáj találnom valami melegebb helyet,mint ez,mert itt reggelre megfagyok.Kibotorkált az utcára,és elindult a belváros felé.Fogait összeszorította,hogy ne vacogjanak hangosan.Beért a sűrűbben álló házak közé,és elkezdte sorban nyitogatni a bejárati kapukat.Végre az egyiket nyitva találta.Talán az egyik későn jővő felejtette el bezárni.Gyorsan besurrant.Mindjárt jobban érezte magát,hogy a hideg szél nem tudta belevájni a fogait.A pincelejáró felé vette az útját,és nagy szerencséjére azt is nyitva találta.Lement a lépcsőkön és a kazánház mellett talált egy meleg zugot.Mekkora szerencsém volt ,gondolta magában.Legalábbis, akkor úgy érezte.Lekuporodott és a hátát a meleg kazánház falának támasztotta.Felsóhajtott.A sarokban megpillantott egy apró fénypontocskát.Közelebb hajolt és kimeresztette a szemét,hogy jobban lássa.A pontocska egyre növekedett.A csavargó meglepetten hőkőlt hátra.Aztán rémülten sikoltott fel.Egy soha nem látott rém egyenesedett fel előtte.Már nem tudott elmenekülni.....
A fájdalom átjárta a testem.Ezzel feküdtem,ezzel keltem.Fájt a testem és a lelkem egyaránt.Nem is tudom melyik volt a rosszabb.Sántikálva vánszorogtam a kocsma felé vezető poros úton.Odaértem,bementem,köszöntem,leültem.Fájó hátamat nekivetettem a falnak,és rendeltem.A kocsmáros szánakozó pillantással kihozta az első kupa italomat.Nem is tudom ki mondta,hogy az élet fáj,de akárki is volt,igazat mondott.Összekaszabolt arcomat,vak pillantásomat a menyezetre emeltem,és felhajtottam az elsö,de nem utolsó italomat.Éreztem,valaki leült mellém.Feléje fordítottam mit sem látó tekintetemet,és elkezdtem mesélni szomorú történetemet.Elmeséltem,hogyan ölték meg a családomat,amíg uram értelmetlen háborújában kellett részt vennem.Elmeséltem,hogy amikor visszatértem,milyen pusztító bánatban volt részem.Elmeséltem,hogy milyen fájóan üres lett a lelkem és az életem.Elmeséltem,hogy indultam a gyilkosok nyomába,és elmeséltem,hogyan öltem meg őket.De,ők is megöltek engem.Bár,még úgy tetszik élek,de ez csak látszólagos.A lelkem meghalt,feleségemmel és piciny fiammal együtt.A testem a gyilkosokkal való küzdelemben sérült meg.Akkor elveszítettem a látásomat is.Életben maradtam,de csak azért,hogy újra és újra elmeséljem a törtánetemet,okulásul.Az istenek a sok gyilkosságért ezt a terhet rakták a vállamra.Ezért tartottak életben.Felhajtottam az italomat,amit a kocsmáros időköben kihozott.Aztán egyszercsak,hideget éreztem a szívem tájékán.-Felmentelek a mesélés és az örök fájdalom kínja alól.-halottam egyre távolabbról.Mosolyogtam a boldogságtól......
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
