A kutya csendben kocogott az erdei úton.Felette ott ragyogott a hold,és szeretett volna felvakkantani feléje,de tudta,hogy hiába ,mert az a hidegen ragyogó fényes tányér túl messze van,és talán nem is él,mert sohasem válaszolt neki vissza amikor felüvöltött feléje.Csak hagy ragyogjon,hivogasson,őt már nem tudja becsapni!Ügetet tovább az út közepén,aztán egyszerrecsak szagot sodort felé az enyhe éjszakai szellő.Vérszagot!Emberi vér szagát!Olyan szag volt ez amelytől felborzolódott a hátán a szőr,és a lábai beleremegtek.Felé fújt a szél,ezért csendben az út szélére húzódott,és elkezdett a szag felé osonni.Olyan csendes volt,hogy a léptei minden fül számára halhatatlanok voltak.Árnyként osont bokortól,bokorig,fák  törzse mögött bújt meg és egyre közelebb ért a szag forrásához.Aztán,amikor már majdnem elért egy tisztásig,megérezte valami másnak is a szagát!Alig észrevehető szag volt ez,mely nagyon hasonlított az ember szagához,de attól mégis különbözött.Kilesett a fák mögül,és amit látott attól az eddig felborzolódott szőre,egyenesen az ég felé meredt.Soha nem látott szörny kuporgott áldozata teteme felett,vértől csöpögő agyrait a hold felé emelte és diadalittas hangon üvöltött felé.Hangjában kihívás volt és dac.Majd fejét lehajtva ismét belemart az áldozatába.A kutya látta de értelme alig bírta felfogni a látottakat.Teste a félelemtől olyan merev lett,mintha a végtagjai botokból lettek volna összetákolva.Iszonyat és rettegés vett rajta erőt,mert észrevette,hogy a szörny áldozata,valaha ember volt.Most már halott ember és iszonyúan széttépett teteme fölött ez a szörnyeteg ült diadalmasan.Összeszedte magát,mert tudta az élete csak szőrszálon függ és attól,hogy ő mennyire csendben tud elosonni.Szerencséje volt,mert a szél,még mindig feléje fújt,és a rém szaga ,bár nagyon ingerelte,arra ösztönözte,hogy fusson amerre lát,eszetlenül,fejetlenül.Nem tette!Szép lassan hátrált,minden óvatos lépte elött hátra nézett,nehogy egy picike kis ágdarab az árulója legyen.Lassú léptei egyre távolabb vitték az iszonyat helyszinétől.Végül kiért az útra,és itt már bátrabban mozgott.Elöször csak ügetett,azután egyre gyorsabban és gyorsabban futott,míg végül annyira száguldott,hogy a nyelve egészen kilógott az igyekezettől.Beért a faluba,és itt végre rátalált a hangjára,és iszonyatos gyászdalt kezdett tuttulni.A falu összes kutyája,bár nem értette,miről van szó,csatlakozott hozzá,mert  érezték,hogy szörnyüség történt!Az emberek nem értették,és dühösen ordibáltak rájuk.....Elhallgattak,de attól még a rém élt,létezett és vérengzett,és ölni fog valahányszor fényesen ragyog a hold teli arca az ég közepén.