A pillangó szeretett röpködni egész éjjel.Tehette,mert éjjeli lepke volt,ámbár ő jobban szerette,ha csak éjszakai pillangóként emlegették.Csak kitárta gyönyörű,hatalmas pávaszemes szárnyát,egyet mozdított rajta és máris a levegőben szállt.Az éjjel nyíló virágok nektárjából táplálkozott,és amikor jóllakott,a hold felé kezdett emelkedni.Nagyon tetszett neki az a hatalmas fehér,fénylő valami odafenn,és nagyon szerette volna elérni.De akárhogy igyekezett,sohasem sikerült odaérnie.Voltak a föld közelében is hasonló,ám sárgán világító valamik,az emberek lámpának hívták,de azokkal jobb volt vigyázni,mert sokszor látta már a társait megpörkölődni ezeknél a fénylő izéknél.Tanult a hibáikból,és nem ment a közelükbe.Viszont a holdat azt nagyon szerette volna elérni.Arról álmodozott,hogy egy éjjel sikerül odáig fellibennie,és akkor megláthatja,hogy az a csodálatosan hívogató,fényes korong milyen közelről.Talán fényes fehér virág,olyan amilyen itt a föd közelében gyakran nyílik,de nem ilyen fényes.Talán a nektárnál is finomabb,édesebb íze van,és ő addig szivornyázhat rajta ,amig szédülten és jóllakottan le nem bukik róla,és amig a föld felé kereng ,élete beteljesül,és végtelen boldogságban lesz így része.Minden éjjel újra és újra megpróbált fellibegni,de soha nem sikerült.Ám egy éjjel izgató illatot érzett,és ez eltérítette a céljától.A kívánatos illat felé lebbent,és egy gyönyörű nőstény pillét látott meg.Éppen egy virág kelyhében szürcsölte a nektárt,szárnyaival lebegve egyensúlyozta magát.Kecses csápjait mozgatva érzékelte a külvilágot.Észrevette a himet és felemelte szépséges fejét a virágról.Egymásra pillantottak,és tudták,hogy megtalálták a párjukat.Így esett,hogy az éjjeli pillangó soha nem érte el a holdat.